Az IJSZ-ről

Az IJSZ-t a kormány az Integrált Jogvédelmi Szolgálatról szóló 381/2016. (XII. 2.) Korm. rendelettel 2017. január 1-jei hatállyal hozta létre. *
 
Az IJSZ a Belügyminisztérium önálló szervezeti egységeként működik a beteg-, ellátott-, gyermekjogokkal kapcsolatos állampolgári jogok integrált érvényesítésének érdekében.
 
Az IJSZ az integrált jogvédelmi képviselettel kapcsolatos feladatkörében
  • gondoskodik a betegek, ellátottak és gyermekek törvényben meghatározott jogainak érvényesüléséről, védelméről,
  • ellátja a jogvédelmi képviselők (betegjogi, ellátottjogi, gyermekjogi) foglalkoztatásával összefüggő feladatokat, működteti a jogvédelmi képviselők hálózatát, irányítja, szervezi és ellenőrzi a jogvédelmi képviselők szakmai munkáját,
  • az egészségügyi szolgáltatásokat, a személyes gondoskodást nyújtó szociális alapszolgáltatást, a gyermekjóléti alapellátást, a szakosított szociális ellátást biztosító intézményi elhelyezést, továbbá a gyermekvédelmi gondoskodást (a továbbiakban együtt: szolgáltatás) igénybevevők, törvényes képviselőik, valamint a szolgáltatást nyújtók számára tájékoztatást ad a beteg-, az ellátott- és gyermekjogokkal összefüggő kérdésekben,
  • közzéteszi a jogvédelmi képviselő elérhetőségét, fogadóórájának beosztását az érintett szolgáltatónál,
  • képzési és továbbképzési feladatokat lát el a beteg-, ellátott-, gyermeki jogok érvényesülése, valamint a jogvédelmi képviselők munkájához kapcsolódóan, továbbá kidolgozza, és szükség szerint felülvizsgálja a jogvédelmi képviselői tanfolyam és a kötelező továbbképzés tananyagát és vizsgakövetelményeit,
  • ellátja az integrált jogvédelemmel kapcsolatos módszertani feladatokat,
  • eljárhat, ha tudomására jut olyan tény, körülmény, intézkedés vagy mulasztás, amely súlyos és a beteg-, ellátott-, illetve gyermekjogokat érintő jelentős jogsérelmet okozhat. Az eljárás keretében az IJSZ tájékoztatást kérhet, javaslatot tehet intézkedés megtételére, az adott üggyel kapcsolatos jogszabály tartalmára vonatkozóan, valamint az eljárásban részt vevő más szerv részére ajánlást fogalmazhat meg.
Az IJSZ a határon átnyúló egészségügyi ellátás nemzeti kapcsolattartó pontja is, amely elsősorban a betegek és az egészségügyi szakemberek számára nyújt tájékoztatást a határon átnyúló ellátások igénybevételével kapcsolatos jogokról, a panasztételi és jogorvoslati eljárásokról, a szolgáltatások elérhetőségéről.
 
*Jogelődje az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) ezzel az időponttal beolvadt az Emberi Erőforrások Minisztériumába.

Elérhetőség

Szervezet

Ügyrend

Álláspályázat

2017. évi beszámoló

2018.évi beszámoló

2019. évi beszámoló

2020. évi beszámoló

2021. évi beszámoló

2022. évi beszámoló

2023. évi beszámoló



Kiemelt hírek

2024.12.10. kép
1948-ban ezen a napon fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, és az ENSZ Közgyűlése 1950-ben nyilvánította december 10-ét az emberi jogok világnapjának.

2024.11.21. kép
Gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokat ünnepelt a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálata november 21-én Budapesten a gyermekjogok világnapja alkalmából.

2024.10.09. kép
2024. október 9. - 18. között Gödöllő városában látogatható a kiállítás.



Integrált Jogvédelmi Szolgálat
1134 Budapest, Tüzér u. 33-35.
Postacím: 1365 Bp., Pf.: 646.
Telefon: +36-1/8969-000
Ingyenesen hívható zöld szám: +36-80/620-055
Külföldről hívható: +36-20/489-96-14
E-mail: ijsz@ijsz.bm.gov.hu
weboldal tervezés: IRQ